Helyszínek / A38 / Fókatelep

Fókatelep

A pszichedelikus rock és a globális népzenék párosításán alapuló stílusukban komoly szerephez jutott a sanzon és a tangó is, melyek ötvözetéből egy olyan világ bontakozott ki, amely teljesen újszerű volt a magyarországi világzenében.
Fókatelep
/

2007-ben a Korai Öröm és a colorStar együttesek tagjaiból alakult meg a Fókatelep zenekar. Kezdeti instrumentális, improvizációs stílusgyakorlataikból akkor kezdett megteremtődni a saját hangjuk, amikor találkoztak Oláh Annamária énekesnővel. A pszichedelikus rock és a globális népzenék párosításán alapuló stílusukban komoly szerephez jutott a sanzon és a tangó is, melyek ötvözetéből egy olyan világ bontakozott ki, amely teljesen újszerű volt a magyarországi világzenében. Egy olyan világ, amelybe könnyű belesimulni, friss és szórakoztató, ugyanakkor nem nélkülözi a felkavaró, drámai mozzanatokat sem – sőt éppen azoktól igazán figyelemre méltó. Ezt tanúsítják a zenekar albumai (Fókatelep, 2009 és Fokadelic, 2011), illetve az is, hogy 2009 és 2011 között számos rangos nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott, szerte Európában.

 

www.fokatelep.hu
http://fokatelep.bandcamp.com

A zenekar tagjai
Oláh Annamária – ének
Csányi Viktor – dob
Jócsik János – ütőhangszerek
Szalay Péter – gitár
Somogyi Ferenc – basszusgitár
Biljarszki Emil – billentyűk, vokál

Lemezkiadó
Narrator Records
www.narrator.hu

Koncert
Biljarszki Emil
emil.biljarski@gmail.com