Tükrös Zenekar

Ezt tükrözi A mi Mezőségünk című 2008-as Tükrös-album, melyen a legjobb mezőségi (Magyarpalatka, Magyarszovát, Szék, Bonchida, Nagysajó, Visa, Kolozs) cigánybandák előtt hajtanak fejet. De már ezt megelőzően is készítettek egy tájegységre koncentráló albumot – 2000-ben Szatmári népzene az 1900-as évekből címmel, mely elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Arany Oklevelét. Huszonöt éves tapasztalattal a háta mögött vallja a zenekar, hogy „a legjobb falusi bandák összeszokott „kamaramuzsikálásának” szépsége, ereje és dinamizmusa a feldolgozás szándéka vagy a műfajok keverése nélkül is képes nem mindennapi élményt nyújtani a hallgatóságnak. A Mezőség népzenéje nem egyszerű sem a muzsikus, sem a hallgató számára. Elementáris élményt nyújt, ha az évszázadok alatt kiművelt játékmód minden rezdülését képes közölni az előadó, kényelmetlen érzést okoz azonban, ha az előadásból mindösszesen a dallamok és ritmusok körülbelüli eljátszása marad. A Tükrös Zenekar tagjai természetesen az előbbit tűzték ki céljukul, arra a pótolhatatlan élményforrásra alapozva, hogy zenész példaképeiktől még személyesen ismerhették meg a népzenélés lényegét.” Nos, ezt a „lényeget” adják a koncertjeiken tovább…
A zenekar tagjai
Korpás Éva – ének
Halmos Attila – hegedű, ének
Koncz Gergely – hegedű, brácsa
Árendás Péter – brácsa
Líber Endre – cimbalom, brácsa
Lelkes András – nagybőgő
Lemezkiadó
FolkEurópa Kiadó
www.folkeuropa.hu
Koncert
www.hangveto.hu